2013. január 10., csütörtök

2. Bejegyzés :))

-Héj ez meg hogy értetted?-emeltem fel a fejem.  De akkor már eltűnt az üzletből. Annyira nem érdekelt, hogy utána rohanjak, és nem is akartam mert biztosan azt várta. Várhatja. Várhatja bárkitől, de tőlem nem. Engem nem hat meg a mosolya, vagy ahogy eszelősen rázza a fejét. Nálam nem jön be ami a többi lánynál. Kaptam elég pofont az élettől, hogy ilyeneknek ne dőljek be. Nem is fogok. Nem fogok, soha többé!
Eltelt a napom, vágtam drótot, tanultam, és ebédszünetben rendeltem pizzát. A nap folyamán az eddigieken kívül, csak egy vendégem  volt. Egy kedves nő vett virágföldet, meg cserepeket. Fél hétkor gond nélkül betudtam zárni az üzletet és hazasétáltam az unokatestvéremmel. Nektek nem is említettem még, de minden szombaton együtt vagyok vele, és megnézünk egy filmet, meg kitárgyaljuk a hetet. Amikor hazaértünk:
-Na mit dobjak  össze vacsira?-kérdeztem Annát, aki ledobta magát a kanapéra.
-Makaróni? Szerintem az finom és könnyű megcsinálni, és én is tudok segíteni, és lehet holnapra is meglesz belőle az ebéded.  Persze ha nem zabálom fel mindet! Ja és extra szósszal csináld!- igen amint látjátok az unokatesóm, is hasonlóan beszél. Bár a felfogásunk, és gondolkodásunk teljesen más. Anna fura lány. Meglehetősen fura...
-Jó akkor lesz makaróni Annácska.-és ugráltam is a konyhába. Tudjátok mi a jó benne? Az, hogy ő nem nevet és mosolyog azon, hogy ugrálva közlekedek, hogy sokszor hadarok, hogy mindenen nevetek, és mosolygok, és hogy mindenki felé nyitok (kivéve Dávid!!! ) . Ő egyszerűen megért, mert ő is így csinálja, csak kicsit másképp. - Na de akkor gyere segíteni!
-Nembaj ha inkább úgy segítek, hogy kiválasztom a filmet? Hidd el így sokkal jobban elférsz a konyhában, gyakorolni is tudsz és nem idegesítelek. A másik amit el kell ismerned, hogy borzalmas filmeket választasz.-sorolta fejből, és közben felfelé nézett.
-Hát jó. -sóhajtottam és nekiálltam vacsit készíteni. A szósz már elkészült, de a tészta még főtt, így odaültem Anna mellé, amíg elkészül.
-Nem gondoltál arra, hogy szükséged lenne egy tartósabb kapcsolatra? -kérdezte hirtelen, amin nagyon meglepődtem. Őszintén szólva nem szoktam ilyeneken gondolkozni, mert nem látom értelmét. Egyáltalán minek ilyesmi gondolkodni? Ez egyébként sem gondolni kellene, ha tényleg akarnék egy férfit az életembe.
-Nem Ann, nem gondoltam arra. Mért szerinted kellene? Ez normális? Talán valami gond van velem? Nem akarok egyedül meghalni, de nem érzem itt az idejét, és nem is találkoztam rendes pasival. Eggyel sem, legalább is olyannal nem akit el tudnék képzelni magam mellett.-hadartam már megint, nem tudom miért, de ilyenkor, ömlenek belőlem a szavak, és nem tudom befolyásolni őket.
-Hát nekem már két hónapja van barátom, tudod Peti, és hidd el én sem éreztem hiányát ameddig nem volt, de most már tudom hogy milyen volt nélküle, és ha nem lenne hiányozna. Nem mintha valami baj lenne kettőnkkel, vagy izéé... Csak ajj.- a vállamra hajtotta a fejét és elkezdett sírni.
-Na jó ne sírj! Elfolyik a sminked.-nevettünk együtt. Szóval, elmondod? -kérdeztem, az arcára nézve.
-El..-törölte le könnyeit.- Hát már nem érzem azt amit az első hónapban, nem látom rózsaszínben a világot, nem érzem azt hogy ő a legfontosabb, az összes többi mellékes. Nem küldözgetünk, minden pillanatban üzeneteket egymásnak, és nem beszélünk napi 20-szor. Nem mosolygok és nevetek ha valami rossz történik, és nem minden gondolatom körülötte jár. Nem tudom mi van, de már rajta is észrevettem hogy nem az a hűdehajdejószerelmesvagyok. Hanem csak hajdejóvancsajom. Ez azért jelentős különbség.-Nevettem. Nem szép dolog kinevetnem, de nevettem.-Most meg mit nevetsz?
-Semmi...csak...Csak ez a szerelem. Nem tart örökké, a "minden pillanatba vele lennék, semmi más nem érdekel" állapot. De ettől még szerintem minden a helyén van köztetek. Ez is azt mutatja. Az is azt mutatja, hogy aggódsz mindenért ami kettőtökkel kapcsolatos. De ez az egyért nem kell aggódnod.-mosolyogtam és megsimogattam az arcát.
-Köszi-mosolygott ő is, és remélem megértette. Megettük a vacsit, és hát tényleg kellett az extra szósz, mert így is csak üresen felzabálta kb. a felét. Aztán megnéztük a filmet, amit ő választott. Az a címe, hogy a Mágus. Érdekes, volt és elgondolkodtató. Főleg az tetszett, ahogy a végén rájöttem az egészre. Ajánlom mindenkinek. Reggel nem keltünk túl korán. Csak délutánra mentem be dolgozni, 2-4-ig, mert vasárnap addig vagyunk nyitva. Délelőtt felajánlottam az unokahúgomnak, hogy elmegyek vele vásárolni. Egyből belegyezett.
Az én cuccom:




















 Anna cucca:





























Ezeket, vásároltuk, és én már a saját cuccomban mentem dolgozni is. Mindig ez van. Ha veszek/kapok valamit, akkor a következő alkalommal máris felveszem.előbb bementem, dolgozni, így a főnököm Magdi néni még ott volt, épp evett.
-Jó napot!-köszöntem fülig érő szájjal, mosolyogva.
-Szia Nati! Ej, de csinos vagy. Ez már igen.- méregetett bólogatva.
-Köszönöm.-pördültem körbe.
-Jaj. Jut eszembe. Ma volt itt egy fiatalember, és utánad érdeklődött. Azt hiszem valami Dávid. Megkérdezte, hogy, hogy hívnak, és mikor dolgozol.-folytatta az evést. Bosszúsan ledobtam a táskám, a fotelre.
-És mit tetszett neki mondani?-kérdeztem érdeklődve.
-Hát az igazat angyalom.-mondta mosolyogva. Követtem a táskám, és levágtam magam a fotelbe.- Talán nem kellett volna?-kérdezte megijedve. Amilyen idős olyan buta is...
-Semmi baj Magdi néni, majd megoldom.- befejezte az evést és felállt.
-Jó akkor én megyek is Nati ha nem haragszol, de ha már így bejöttél előbb...-kapta össze a cuccát.
-Tessék csak.-mondtam mosolyogva, és kikísértem, hogy vehessek magamnak egy teát. Szeretem a forró citromos teát. Közben leálltam beszélgetni, a szomszéd üzlet tulajával, igazán kedves hölgy, és megkért, hogy dekorációnak nem-e vinnék át, pár szál virágot. Természetesen beleegyeztem. Ahogy mentem vissza az üzlethez, egy meglepetés fogadott. Eddig azt hittem egy meglepetés nem lehet rossz. Tényleg azt hittem.. Imádtam a meglepetéseket. Főként kapni. De ez lehet, sőt biztos, hogy most megváltozott. Az ajtónak támaszkodva állt. Engem nézett, kitudja mióta. ha nem ittam volna meg még a forró teám, kiöntöttem volna.

2013. január 6., vasárnap

1. Bejegyzés :))

-Hortenzia?-töprengtem el...-Nem inkább Jázmin. Ismerem a hölgyet, higgye el jobban tetszene neki. Ha már rám tetszett bízni, én tennék még mellé szegfűt, átkötözném egy lila szalaggal, és így ni, kész is!-nyújtottam a csokrot mosolyogva.-Nos, hogy tetszik?-kérdeztem a szokásos jókedvvel, és egy csipetnyi türelmetlenséggel.
-Nati, szóhoz sem jutok. Ez...ez igazán szép, köszönöm!
-Én is így gondolom. Remélem a hölgynek is tetszik majd. Ja, és ha már valakinek köszöni, az ne én legyek, hanem a virágok! -nevettem el magam.
-Hát jó...Akkor köszönöm nektek, kedves virágok.-fogta meg a csokrot.-Mennyi is lesz Natali?
-Azonnal számolom uram!-futottam ugrándozva a pénztárgéphez, az úr pedig csak a fejét csóválva mosolygott...-Szóval, volt 6 szál jázmin, és négy szál szegfű, a szalag, és a kreppapír.
-Igen.-szólalt meg ismét.
-Az... 1600,- lesz uram. -és már ütöttem is be a gépbe.
-Rendben, köszönöm.-nyúlt a pénztárcájáért, és kifizette.-Szerbusz Natali, további jó munkát!
-Köszönöm, viszlát!-integettem mosolyogva.
  Néztem ahogy a csokorral a kezében hátat fordít, és az ajtó feletti kis csengő hűségesen megszólal, ma már harmadszor. Ez nem valami sok, mivel ha bejön az egy, ha kimegy az is egy, ez így már kettő. Én is bejöttem és ez így három. Mondjuk, mindenki gondolhatja, hogy reggelenként, nem állnak kígyózó sorban a vásárlók, amikor is becsörtetek, mert hát mindig késésben vagyok. Három ünnep. Három ünnep az amikor talán igaz az előző állításom. Anyák napja, mindenszentek, és nőnap. Másra nemigen vesznek, talán ballagási szezonban vannak-még többen. Naponta pedig tényleg csak egy-két ember névnapra, születésnapra, vagy évfordulóra. De nem baj. Jobb így, sokkal jobb. Nincs nagy nyüzsgés, kapok levegőt, és még tanulni is van időm. Ma ezért is vállaltam egész napos műszakot. Nincs suli, és tekintve a szombati forgalomra, tudok tanulni is. Bőven van időm ellátni az üzletben a feladataimat, és még pihenni is tudok akár. Jaj, erről döbbenek rá hogy még mindig az ajtóban állok, pénzzel a kezemben. Aki kívülről lát akár zombinak is hihet... :D Odasétáltam és beraktam a kasszába a pénzt, a gond ezzel ott van, hogy át sem számoltam. Megbízunk a törzsvásárlókban annyira, hogy nem vernek át bennünket ilyen ügyekben. Az előző úr is törzsvásárló, innen tudta a nevemet. Bár már bemutatkozott egyszer nem emlékszem a nevére.. van ez így. Kezdett az agyamra menni a semmittevés, így nekiálltam felsöpörni az üzletben azokat a részeket ahol volt szirom, levél, virágszál, vagy egyéb piszok... na jó, nagyjából az egész üzletet. Megszólalt a kis csengő ma már negyedszerre, azaz kinyitották az ajtót.
-Helló, szia!-köszönt egy barna hajú, kék szemű, magas, hogy is írjam le... az a tipikus "ki ha én nem" féle srác. Akiért annyi lány bolondul. És aki nekem már első látásra sem szimpi, és akinek a fajtáját én kifejezetten gyűlölöm!
-Heló!-köszöntem ridegen. Nem kérdeztem, hogy miben segíthetek, és nem fogadtam fülig érő szájjal, sőt a köszönést leszámítva fel sem néztem, csak söpörtem tovább.
-Szeretnék venni egy csokrot.-jelentette ki ezzel megtörve a kínos csendet az üzletben.
-Remek, milyet?-álltam fel, mert azért mégis csak vevő, de egy halvány mosoly sem volt az arcomon, ami azért ijesztő, főleg ha rólam van szó.
-Hát.. nem igazán tudom.-közölte. Hát persze fogadni mernék, hogy a virágokat sem ismeri, nem hogy legyen elképzelése egy virágcsokorról.
- Talán ha elmondanád kinek és mire lesz tudnék segíteni.-te balfasz tettem hozzá magamban. Vártam a választ de nem jött. -Ó, hogy már nem emlékszel a lány nevére annyi volt  már belőlük, ugye?-kérdeztem kedvesen. Gondolhatjátok milyen kedvesen..
Megrázta a fejét, és elnevette magát:
-Nem... anyukámnak lesz.-mosolygott....még mindig.
-Névnapjára?-kérdeztem, mert nem látszott valami bő szavúnak...
-Ja.-kopogott az ujjával a pulton.
-Hmm... Van egy ötletem. Liliom rózsa? Fura párosítás de szerintem szép lesz. -mondtam őszintén és megint előjött a türelmetlenség, izgatottság. Remek ezek szerint a régi vagyok. De az nem a fiú miatt van tényleg nem. Pusztán a virágok hoznak lázba, és nem ez a senkiházi. Nem ő semmiképp.
-Hát rád bízom.-tette maga elé a kezét. Hát persze mint a férfiak többsége. Bejön és azt sem tudja mit akar csak visz egy szál virágot, hogy ne dobják ki otthonról "amiért kiment a fejéből". Odamentem a drótvágóhoz, ugyanis az előző csokorhoz, elfogyott minden előre levágott drót, és igazából a söprés után ez lett volna a második dolgom. De a makacs olló nem akarta elvágni a drótot, és ez bosszantott.
-Had segítsek!-lépett felém kinyújtott karral, de én ellöktem a kezét.
-Nem kell!-szóltam keményen.-Megoldom!-beleadtam minden dühömet, és megszorítottam az ollót, ami így elvágta a drótot.-Mondtam, hogy megoldom!-mondtam büszkén, és kitűrtem a hajtincset az arcomból.
-Ügyes vagy!.-nevetett. Na jól van menny ám innen, még gúnyolódsz is..gondoltam, de ismét nem mondtam.
-Tisztában vagyok vele.-mondtam és gyorsan összekötöttem a csokrot. És tényleg. Gyönyörű lett. Belül csak vörös rózsák, kívül csak fehér liliom. Vörös papír, és egy nagy fehér szalag. Oda nyújtottam neki.
-Hát ez tényleg szép, köszi.-mondta és le sem vette a szemét... sajnos nem a virágokról, hanem rólam.
-Akkor megyek összeszámolom a pénzt.-mondtam kínosan. Zavart hogy nézett. Nagyon zavart.
-Oké.-bólintott. Hát még szép hogy oké. Az lenne durva, ha nem lenne oké..
-4 szál rózsa, 7 szál liliom, két négyzetnyi kreppapír, és a fehér szalag az.... 1960,- lesz.-mondtam ő pedig odanyújtott 2000,- ot.
-A maradék borravaló.-kacsintott. Brr.
-Kösz de nem fogadhatok el borravalót.-nyújtottam oda a 40,-ot, ami 2dl borra nem lenne elég de mindegy... Beütöttem a gépbe.
-Dávid.-nyújtott kezet.
-Örülök-motyogtam a pénzt számolva, és fel sem néztem, nemhogy elfogadtam volna a kézfogást.
-Hát akkor szia!-köszönt el.
-Szia! -intettem, és még mindig nem néztem fel.
-Majd még találkozunk!-és ötödszörre is megszólalt a csengő.
  Ezt meg hogy értette???

Sziasztok!

Köszöntelek titeket az új blogomon, remélem sokakat érdekelni fog.A másikat abbahagytam mert nem volt szinte semmi visszajelzés és az rossz volt.Ebbe viszont nem lesz ilyesmi, mert már megírtam az egész sztorit, csak be kell gépelnem, nektek pedig olvasnotok ;D. Remélem tetszeni fog nektek, és örömmel olvassátok majd. Ha lesz egy kis időm mindig begépelem az új részt, de hát suli-tanulás, remélem értitek..
 A főszereplőm: Natali


Magdi néni:
Anna:
Dávid: