Csak olvasd el :)

Nem szavazatgyűjtés a célom, ha úgy érzed, hogy tetszett, természetesen örömmel fogadom. Mindenképp érdemes elolvasni valamennyit.
Még eléred a kezem- remélem átjön a mondanivaló :)
Mindenkinek jó olvasást!
Itt olvashatjátok őket

Üdv :)

Sziasztok! Nagyon örülök ha ezt most olvassátok. Tudom, hogy nagyon eltűntem. Több száz oka, van de csak egyet mondok: véletlen kitöröltem az 5. bejegyzést, mert egy balfálcán vagyok :((. Kiborultam és még mindig nagyon mérges vagyok magamra... De most semmi kilátás arra hogy újra megírjam, mert persze ugye ez az egyetlen olyan rész ami nincs lementve sehova... hát hogyne! De a 6. készül, és nem szeretném ha azt hinnétek, hogy abbahagytam vagy valami, mert ilyesmiről szó sincs. Imádom a történetemet és bízok benne, na meg abba, hogy be tudom fejezni...egyszer :D . Tényleg, nem tudom ki volt közületek 8. -os de egy bolondokháza az egész év, nem is tudom milyen szót használjak rá. Ha minden összejön nagy változás jön az életembe, és szeretném, ha a változás során ez a blog egy biztos része lenne az életemnek, meg persze azután is. Nem mentegetőzöm, mert rajtam múlott. Remélem még mindig vagytok akik olvassátok, és várjátok a következő részt. :') Á meghatódtam, de mindegy...
 Szeretnék egy hatalmas segítséget kérni, bár tudom, hogy nem érdemlem meg, de most pofátlan akarok lenni. Ha tényleg van olyan aki ezt most olvassa, nagyon kérlek, írd le kommentbe, hogy mit jelent neked ez a blog, ez a történet, mért szereted, vagy mit szeretsz benne... igazából lehet bármi ami eszedbe jut. Ezeket kiírnám cetlikre, kiraknám az íróasztalomra, lefényképezném, a következő bejegyzéssel pedig hamarosan felkerülne. Óriási segítséget adna, és mindig ha ránézek, akkor tudom mit csináljak ha van egy kis időm, és eszembe juttatja, hogy vannak olyan emberek akik szívesen olvasnák. És, hogy én jöjjek, ez az egész blog, a története, egy olyan érzést vált ki belőlem ami megfogalmazhatatlan. Nagyon köszönök nektek mindent, főleg, hogy ezt a csodás érzés megtapasztalhattam. Tényleg most már nem rajtam múlik, hogy lesz-e folytatás. Ha vagytok akik olvassátok, egy ideig, majd unatkozás helyett is csak írok... <3
             Üdv Gina!

4. Bejegyzès:))

Először is, köszönöm Vikimnek a kezdő löketet! Sokat segítettél vele, meg igazából köszönök neked, minden segítséget! :) Aztán, akiktől kaptam kommentet, szintén köszönöm, azt hiszem, hogy ha ezek, most nem lettek volna, akkor nem lenne 4. bejegyzés :)) De voltak, szóval, ennek örülni, kell és remélem továbbra is lesznek Tényleg ez egy hatalmas segítség volt. szeretlek titeket! <3
********************************************************************************
Mélyen szembenéztem önmagammal, és rájöttem a problémámra: félek a csalódástól. Igazából már nem rá voltam mérges, hanem magamra. Bunkó voltam, pedig az én személyiségem nem ilyen. Szégyellem, ha bárki, egy ilyen személyiségű lánynak ismert meg. Én nem ilyennek ismertem meg magam! Mindig mosolygós, mindenkivel kedves, segítőkész ember voltam. Gyűlölöm, hogy csak voltam! Mióta megláttam állandóan bunkóztam vele, miközben ideges és feszült voltam. Kis gondolkodás árán rájöttem ennek okára: tetszett. Szimpatikus volt, és a gyengének éreztem magam mellette. Felvettem egy "maszkot", amitől azt reméltem majd távol tart tőle. De ő... ő ellenállt, sikeresen áthatolt, és látott az álarcom mögé. Magamat fogom adni neki, is ahogy mindenkinek, és ha kedvel annak csak örülnöm kell. Nem fogok neki keresztbe tenni, de nem  fogom támogatni sem, egyszerűen csak úgy teszek majd, ahogy valójában érzek.azt hiszem így lenne a legjobb. Többé nem akarom elrejteni az igazi énem. Olyan akarok lenni akár egy rózsa, gyönyörű, bárki megcsodálhatja, de szára tüskés, és leszakítani, megszelídíteni senki sem tudja. Nagy levegőt vettem, behunytam a szemem, és kifújtam, ennyi legalább kell egy változáshoz úgy érzem. Lassú, és megfontolt léptekkel indultam az ablakhoz. Kinyitottam, és kihajoltam.
- Nálam maradt a töri könyved! - kiáltott fel egy hang. Erősen kellett koncentrálnom arra, hogy ne a tőlem megszokott módon válaszoljak neki.
- Hoppá, tényleg! - mosolyogtam ki

      -  Nincs semmi! Felvigyem? –kérdezte mosolyogva.

      -   Légy szíves. –szóltam le neki. Fél perc múlva már kopogtak is, és nyújtotta felém a könyvet.

-     Köszönöm. –vettem el.
  -   Nincs egy zseblámpád?

      -     Minek az neked? –kérdeztem. Hát ez az, amiről beszéltem, berögződtek, ezek a hirtelen durva kérdések. Még szerencse, hogy csak vele. Igazából nem a kérdés a durva, hanem a hangsúly, amivel mondom. 

      -   Elveszett a kulcsom.

      -    Pontosabban elhagytad. –indultam a lámpámért. –Lemegyek veled. –vetettem be a tőle a tőle vett „jó szokás” hogy mindent csak úgy kijelent.

      -     Köszi. –mondta és elindult lefelé. Kerek fél óra alatt találtunk, pontosabban találtam meg a kulcsát ebből 10 perc volt szárazon, 20percen át, pedig a szakadó esőben kerestük. Kicsit kezdtem azt érezni, hogy direkt „hagyta el” de azért reménykedtem benne, hogy ennyire mégsem hülye.

      -    Gyere fel! –szóltam neki. Tényleg nem voltam kegyes, még ezzel sem, mert egyszerűen folyt róla a víz, a haja, mindene bőrig ázott. J Akár egy ázott kiskutya. Nem mondott rá semmit csak baktatott utánam. –Na, gyere, keresek neked valami ruhát! –nyitottam az ajtót.

      -    Addig megtörölközhetek? –kérdezte.

      -     Igen. Mindjárt hozok neked törölközőt. –szökdeltem be a szobába törölközőért.  szökdelés jó jel, azt jelenti, hogy minden rendben (nálam). –Tessék - nyomtam a kezébe a kék, és egyben a legpuhább törülközőt.

      -     Köszi - vette le a pólóját. Ne izmos has! Erős vagyok…

      -   Bemehetsz a fürdőbe. – mosolyogtam rá.

      -     Oké, köszönöm. – indult meg, én pedig elhessegettem a gondolatimat a felsőtestével kapcsolatban. A fenének paráználkodik… Előkerestem neki a bátyám kék szabadidőnadrágját, meg a fekete Depeche Mode -os pólómat. J  - Idetettem az ajtóba szárazcuccot – kopogtam be.

      -   Köszi. – szólt ki, én pedig elszökdécseltem onnan mielőtt kinyitja, és előkerestem magamnak a Csőrikés mini pizsimet, és a törölközőmet, ami csak a második legpuhább. L - Jöhetsz! – nyitotta a fürdőajtót, én pedig helyet cseréltem vele. Gyorsan lezuhanyoztam, és felöltöztem, a hajamat pedig szokás szerint nem szárítottam meg. Kiskoromba rengeteget jártam úszni, hosszú hajam volt, és annyi elég volt ahhoz, hogy sikeresen megutáltassák, velem a hajszárító gépet, és magát a hajszárítást. Megszárad az magától is, még szebben is, mint szárítóval.

Ahogy kiértem a fürdőből, kis híján sokkot kaptam. Dávid a földön feküdt a könyvespolcom mellett, feje mellett a Nyomorultak kötetem.

      -     Úristen! – szaladtam oda. – Mi történt? Rád esett? – csak bólintott. – Hozok jeget! – pattantam fel, és a fagyasztóhoz siettem. Fagyasztott zöldborsó akadt csak a kezembe, de nagy szükség esetén az is jó. Rányomtam a fejére, és a kanapéhoz kísértem. Kezdett visszajönni a színe, látszott rajt, hogy jobban van egy kicsit. – Nagyon fáj? – kérdeztem mellé ülve.

       -    Hát, egy puszi jó tenne. – mosolygott rám. Adtam egy puszit a piros huplijára.  – Már nem is fáj. – Karolt át mosolyogva és hagytam. Valami vonzott hozzá, és bármennyire is gyengének éreztem magam ettől, most hagytam, hogy ez az érzés magával ragadjon. De csak egy kicsit. J Így néztük a tévét, nem tudom meddig, és így is ébredtem, hogy kezével szorosan átkarolt. Felültem, és lebontogattam magamról a kezét, de felébredt. – Jó reggelt! –mosolygott rám.

       -    Neked is. – tápászkodtam fel. – Csinálok reggelit. A rántottát szereted?

       -    Imádom. – nyújtózott el.

       -     Hogy is volt tegnap a baleset? – kérdeztem és részemről kitört a nevetés, amit már tegnap óta tartottam vissza az esettel kapcsolatban.

       -     Le akartam venni, a polc legtetejéről megnézni, de nem értem, el csak meglökni tudtam, és pont rám esett. – mondta mintha a világon ez lett volna a legfájdalmasabb dolog, ami eddig érte, és a piros púpot simogatta a fején.

       -     Úgy látszik, Hugo nem bír téged. – mondtam, feltörve a tojást.

       -     Az meg ki? – nézett hülyén. Én inkább nem mondtam rá semmit, csak magamban. Szóval tényleg, ez már fájt. Akár egy rám lesújtó rossz vicc, ami inkább szánalmas, mint nevetséges.

       -     Ügyes vagy. – koncentráltam a sütésre, nehogy leégjen.

       -    Kösz. Mi a telefonszámod? – kérdezte a kanapén ülve.

       -     Ott a telefonom, az asztalon a kaktusz mellett. – kiáltottam hátra, felütve a második tojást.

       -     Hallod, valami gáz van a kaktuszoddal.

       -     Mi? – kérdeztem, és egyből végigfutott az agyamon, hogy kiszáradt, vagy túl sok vizet kapott, vagy nem szereti a sok fényt, vagy nem jó neki a föld. Az volt a kedvenc kaktuszom.

       -     Megszúrt. – mondta sértődött hangom, én pedig megkönnyebbülten fellélegeztem.

       -      Az a dolga.

       -    Nekem meg az, hogy megegyem.

       -     Ja, tekintve, hogy mérgező. – kamuztam, bár van olyan faj.

       -    Akkor a gondozóját.

       -     Az pedig túl nagy falat lenne számodra. – tettem az asztalokra a tányért. – Kész a reggeli. Inkább ezt edd meg. – ültem le, és megvártam, amíg ő is nekilátott. Nálunk így szokás.

       -    Finom lett, köszi. – ebben a 2 napban, meg se tudnám számolni hányszor mondta, azt, hogy köszi, kösz, köszönöm.

       -     Ha megettük a reggelit, nekem suliba kell mennem. – mondtam, miközben vizet hoztam. Há, ez rímel. Nati a költő J

              -  Jó. Elkísérlek.

       -     Neked, mániád a kísérgetés.

       -     Úgy látszik.

       -     Bunkóság, de kérdezhetek valamit?

       -     Igen. – bólintott a kaját magába tömve.

       -     Téged nem nevel apuka ugye? Mármint, úgy értem…

       -      4 éves voltam, amikor lelépett. – szakított félbe.

       -     Sajnálom…

       -     Nem kell. Havonta anyámnak, szülinapra, névnapra, karácsonyra, ballagásomra, csak küld egy halom pénz, és le vagyok tudva. Utoljára 10 évesen látogatott meg. Valahol New York-ban él.

       -     Te pedig anyukáddal? – kérdeztem.

       -     Igen, egy nagy családi házban, nem akartam egyedül hagyni.

       -     Érthető.

       -     Tieid?

       -     Orvosok, és Budapesten élnek. A bátyám minden 2. héten lejön hozzám, az unokatesómék, pedig itt laknak, így nem vagyok egyedül.

       -    Azért, gondolom, egy kicsit néha mégis.

       -     Hát egy kicsit igen, de akkor is lennék, ha Budapesten élnék. – mosolyogtam.

       -     Ha bármikor egyedül vagy, vagy unatkozol, szívesen látunk. Szerintem jól kijönnél anyukámmal.

       -     Hát, még ha egyedül vagyok is, unatkozni nincs időm a tanulás, munka, háztartás mellett, de köszönöm. Talán majd valamikor. – álltam fel elmosogatni.

       -     Örülnénk.

       -     Szerintem megszáradt a ruhád a szárogatón.

       -     Megnézem. – indult a ruhaszárítóhoz. Gyorsan elmosogattam, és összekészültem, amíg ő rajzfilmet nézett a tévében. Felvettem a barna nadrágom, a fehér pólómat, a barnás-szürke kardigánnal, és a fehér cipővel. Megmosakodtam, fogat mostam, és összekötöttem a hajam. Szoktam sminkelni, igaz ritkán, de suliba sosem. Szerintem felesleges. A tanulásban nem segít, pasizni, meg bulizni pedig nem az iskolában kell.

      -     Mehetünk! – kaptam fel az előre tanszerekkel, és egyéb nélkülözhetetlen dolgokkal megpakolt táskám.

      -     Oké. – kapcsolta le a tévét és jött utánam. Bezártam az ajtót, és elindultuk a kb. negyed órás útra, ami csendben telt. Nem sokat beszélgettünk. Egyébként sem látok sok közös témát, meg aztán reggel kinek van kedve beszélgetni.

     -     Köszönöm, hogy elkísértél. – mondtam mikor az iskola elé értünk.

     -     Szívesen. – nyomott egy puszit az arcomra, én pedig elindultam az iskola bejárata felé.

Az osztályunkba érve köszöntem mindenkinek, aztán leültem a helyemre. Igazából jóba vagyok mindenkivel, de szerintem középiskolába, már nem barátokat szerezni jár az ember. Tehát elbeszélgetek mindenkivel, meg minden, de nincs legjobb barátnőm, akivel ide-oda lófrálok, mindenkit kibeszélek és egymásnál alszunk, meg pasizni járunk. Nem is mondhatnám, azt se, hogy csendes vagyok, mert szeretek a középpontba lenni, és véleményt nyilvánítani. Egyszerűen ez csak így van és kész. Ott van nekem az unokatesóm és ő elég. Eltávolodtam, a gyermekkori barátaimtól, hisz ők Pesten élnek, és már tapasztalatból tudom, hogy ha nincs, ami összekössön minket akkor vége a barátságnak, legalább is, már soha nem lesz olyan, mint régen. Azt veszem észre, hogy így könnyebb a tanulás, és jobban megy, hisz csak rá koncentrálok iskolaidőben. Hamar elment a nap, felmérőt csak biológiából írtunk, azt pedig gondolhatjátok, hogy imádom. Kicsengettek az utolsó óráról, és rögtön indultam is haza, ugyanis 3-tól dolgozni kell, hogy mennyek. Ránéztem a telefonomra, hogy tudjam az időt, és azt láttam, hogy a gyönyörű, virágos háttérképem, át lett állítva arra, ahogy én és Dávid aludtunk. Bementem a névjegyzékbe, természetesen, elmentette a saját számát… Tárcsáztam.

   -     Helló Natika. – vette fel egy hang.

   -     Dávid te! –szóltam bele – Egy, egy disznó vagy!

   -     Mi vagyok? – röhögött bele.

   -     Rossz! Rossz vagy. – rögtönöztem, bele mert más ráillő szó, nem jutott eszembe. A kijelentés után, egyből kinyomtam

Ahogy haza értem, megláttam, hogy a panelház elé, fel van írva valami krétával. Akaratlanul is elolvastam: „Rosz vagyok? :P” , annyira felbosszantott, (főként mondjuk a helyesírása)  hogy ha ott lett volna, tuti megcsapkodom. Kicsit kiszúrtam, vele, és direkt a lifttel mentem fel a harmadikra.A lépcsőn ült. levettem a cipőmet, és mezítláb somfordáltam mögé.
    - Eléggé. - kiáltottam úgy a fülébe, hogy majdnem leesett a lépcsőn :) Megérte!
    - Megijedtem.- nèzett fel ràm.
- Tényleg?! Nem mondod?
- Haha. Nem tetszett a hàttèrkèp?
- Hogy őszinte legyek a virágok jobban. - Nem bunkózàsból, tènyleg így gondoltam...:) Jó, talàn egy icipicit az voltam :)
- Inkàbb,  kèszülj össze mert indulunk. - mondta miközben belèptünk az otthonomba.  :) ez olyan szèp szó!
- Àcsi nàlam nem úgy van, hogy kijelentesz valamit, ès akkor az úgy is van. Dèlelött suliban vagyok, dèlutánonkènt dolgozok, tanulok, ès ha ez mèg nem lenne elèg egy hàztartàst vezetek egyedül. Sajnálom ha csalódnod kell, de èn nem ùgy tàncolok ahogy te fütyülsz, jó lesz, ha megjegyzed!
- Nyugi, ma nem dolgozol. -mondta olyan higgadtan mintha èpp dicsèrtem volna.
- Sajnos fel kell, hogy vilàgosìtsalak, mert hàromtól 7-ig dolgozok.
- Nem.
- Csak jobban tudom! - mondtam kissè ingerülten.
- Magdi nèni az anyukàmhoz jár manikűröztetni.
- Nem èrtem az összefüggèst. - nèztem butàn.
- Tegnap megbeszèltem vele, hogy ma nem dolgozol.  - mondta, de mèg mindig nem èrtem, hogy honnan a rózsatüskèből kelett volna tudnom. Nem mondtam semmit csak bepakoltam, ès azèrt utànna jàrtam sms-ben, hogy valóban nem kell-e bemennem. Szerencsèmre nem hazudott. Tènyleg, bàrmennyire is szeretem a munkám, ès a viràgokat, azèrt èn sem vagyok megszàllott ès munkamàniàs, annyira...:D Szóval elkèszültem, tettem fel sminket is, ès izgatottan siettem le Dàvodhoz, aki időközben màr lement. Az autója mellett állt (fekete ford focus),  ès remèlhetőleg engem vàrt. Beült az autóba, èn pedig haboztam.Kèt perc utàn lehúzta az ablakot.
- Na mi lesz, gyalog jössz?
- Ja nem.. - ràntottam meg az ajtót, és bepattantam az anyósülèsre. - Egyèbkènt hova megyünk? - kèrdeztem, mikor kikanyarodtunk az utcànkból.
- Majd meglàtod, meglepetès. - nèzett ràm, ès engedett felèm egy olyan mosolyt amit eddig mèg nem. Nem volt sexi, kicsit se, ààà... Zavaromban elkaptam a fejemet:
- Az utat nèzd! - szóltam rà, de a mosolyt nem tudtam levakarni az azrcomról... Ez valami mellèkhatàs?
Èpp nèzegettem a tàjat, mikor rezgett a telefonja. Kihalàszta a zsebèből, ès a kezembe adta.
- Nèzd meg ki ìrt lècci.
- Rendben. - oldottam fel a tefonjàt, amin, az volt a hàttèrkèp mint dèlelött az enyèmen (már megvàltoztattam :D) . Rámentem a viberre.
- Valami Anett cico irt. - mutattam felè a telefont, de rà sem nèzett.
- Mit? - kèrdezte, ès magamfelè fordítottam a telefonját.
- Azt, hogy szia. - nèztem meg közbe a feketehajú csaj kèpèt. Festett haj, kirakott mell, egy kg smink, kacsintós szem, csókót küld, ès bemutat, de igen, biztos nagyon jófej...  :)
- Írj neki visza, hogy szia. - nyomta be a ràdiót. Hàt akkor leirom a beszèlgetèst, persze ők beszèltek èn csak írtam:
Anett cico: Szia
Szia
Anett cico: Hallod regen lattalak te allat. Vmikor ütközni kene ma. Ugy mint regen :*
Èn is règen làttalak, hàt jólenne, haha ja :D
Anett cico:  Te a Marcival mivan am.?  El meg az az allat?
Aha, megvan most jött ki a kórhàzból, hiànyolta, hogy nem mentèl be.
Anett cico: Nebasz azt se tudtam h benn van, meg h melyikbe:D basza meg modtam hogy hivjon faszfeju meg baszott viszahivni
Nemtudom, nekem ennyit mondott, hogy szarulesett neki, hogy nemmentèl be hozzá.
Anett cico:  hat szopjonki fel se hivott, ezvan.
:)
Anett cico: nem jösz at, egyedül vagyok a heten? 
Nem vagyok otthon.
Anett cico: hat de majd este fele
Màsnàl alszok.
Anett cico: Ja vagom. Kanbuli, es engem nemhivtatok xdd ?!
Nem. Lànynàl alszok.:)
Anett cico: Uuu. Davidka csajozik ? :pp
Làtod. ;)
Anett cico: azer orultem vna ha atugrasz cicaa :P
Most nem megy :) Szolj a Marcinak, vagy a Pepèèknek
Anett cico: merfogok :DD
Tetudod.
Anett cico: jolvan mind1 majd irj ha at tudsz jonni vagy vmi. Pusz baby ;)
Oks. Szia puszi :)

Letettem a telefont.
- Na mivan Nati? - nèzett rám.
- Mi lenne? - nevettem, mert egyszerűen nevetsègesek ezek a beszèlgetèsek. - Ő a baràtnőd, vagy volt baràtnőd?
- Nem. A baràtnőjèvel jàrtam 5 hónapot.
- Értem. - bólintottam. annyira nem érdekelt, annyira....
- És neked?
- Mi az, hogy nekem? - kérdeztem, mert gondoltam, hogy mire gondol, csak a kérdés volt rossz.
- Volt barátod?
- Igen. De honnan tudod, hogy most nincs? - néztem rá pókerarccal.
- De vicces vagy. Azt már előbb benyögted volna.- nevetett.
- Igaz.- mondtam. Beszélgettünk még dolgokról, mindent meg akart tudni rólam, dehát.. azt azért íy elsőre nem zúdítanám, senki fejére, pláne nem egyszerre.
- Megjöttünk. - parkolt le az autóval. Ahogy kiszálltam, a nagy parkolóból, láttam fent a fák közt egy táblát BOB2. Úúú imádok bobozni. :)
- Hol vagyunk?
- Balatonfűzfőn - fogta meg a kezem, és besétáltunk. Elég gyors nekem ez az egész, de annyira boldog voltam, és izgatott, hogy nem tudtam megszólalni. Talán még szökdeltem is befele menet, nem tudom :) - Jó napot!- köszönt a kasszánál.
- Jó napot! - köszöntem mosolyogva.
- Sziasztok! - üdvözölt minket barátságosan a hölgy.
- 10 db jegyet szeretnék. - mondta Dávid, és elengedte a kezem, hogy elővegye a pénztárcáját.
- Máris! - szólt a nő, és kiszolgálta Dávidot, amíg én megnéztem a kiírásokat, és a plakátokat.
- Na jössz? - lépett mögém mosolyogva.
- Naná.- sétáltam oda, és nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne ugráljak vagy szökdeljek, mert azért egy 17 éves lánytól mégiscsak ciki. :)
- Ülj be előre.- mondta mikor a sárga bobhoz értünk, ami elöl állt, én pedig bepattantam és bekötöttem magam. Ő pedig mögém. Kilyukasztották a jegyünket, és mentünk is. Teljesen nekidőltem, és éreztem az illatát. Kezével elfordította a fejem, és előrébb hajolt. Belenéztem a szemébe, ő pedig lassan megcsókolt. Pont felértünk, ő pedig előrehajolt.
- Nem fogok fékezni. - mondta és nyomott az arcomra egy puszit. Az első kört sikeresen végigsikítoztam, a többi négyet már csak lazán, de az alagútnál, és az utolsó kanyarnál sosem hagyhattam ki egy kis sikolyt. :)
Amikor leróttuk a köreinket, hátramentünk a fitnes játszótérhez, és edzettem egy kicsit. :). Lementünk a Balaton partra, és ettünk egy fagyit. Én barackosat, ő meg csokisat. Már sötétedett amikor a házunk elé érünk. kapott egy puszit (nem csókot, azért nincs gyereknap). És elköszöntem, jobbnak tartottam ha otthon alszik és egyet értett, hogy ki kellene pihennem magam, mert nekem suli. Tehát elköszöntünk egymástól, én pedig felbaktattam, vacsoráztam, és lefürödtem. Jó szokásomhoz híven, bepakoltam másnapra, és bebújtam az ágyikómba. Alig, hogy lehunytam a szemem, jelzett a telefonom, hogy üzenetem jött.
Dávid: Asszem megsüketültem a sikításodtól. :)
Én: Így jártál. Minek vittél el? :D
Dávid: Hogy Natika ne csak a virágokkal érezze jól magát, de úgy látom őket nem tudom felülmúlni. :P
Én: Háát... :D
Dávid: Akkor álmodj nefelejccsel, és ébredj hajnalkával.;)
Én: Te meg büdöskével. :P
Dávid: eddig is azzal szoktam, tudod közismertebb nevén, Vári Natália. Natalianuszbüdöskenusz.
Én: De viccös :D csípje meg a nyelved a lódarázs :*
Dávid: Akkor arra kéne puszit adnod ;)
Én: Na jól van, inkább alugy :)
Dávid: az lesz, csókollak :*
***********************************************************************************
Bocsánatot kérek a késésért, technikai, illetve egy csöpp lustasági okai voltak. :) Remélem tetszett! Kommentelj egyet! ;)

Ìgy kèszül :)

Nagyon köszönöm a türelmeteket, sajnos az ùj fejezet technikai okok miatt kèsett/kèsik ennyit, de màr nem kell sokar vàrnotok. Mègegyszer köszönöm a kommenteket, ès szègyellem magam...  :( :S

3. Bejegyzés :))

S

zia, Natália!- köszönt Dávid.

-    Szia!- nyúltam a táskámba a kulcsokért. - Minek köszönhetem a látogatást? - kérdeztem ridegen, gondoltam, hogy valami rózsáért jött, mert hát Valentin nap van és gondolom, valakit ezzel akar szédíteni.

 -   Hát nemtom'. Gondoltam beugrok egy kicsit, ha nem zavarok. - rántotta meg a vállát és lazán arrébb lépett, mert épp nyitottam volna az ajtót.

-    De. Hogy őszinte legyek, nagyon zavarsz Valentin nap alkalmából, csúcsforgalomra számítok. - mondtam kicsit sem kedvesen.

-    Hát jó. Akkor majd úgy leszek, hogy nem zavarok. - és koslatott is be utánam akár egy kutya. Ledobtam a cuccom a pult mögötti székre, ő pedig ösztönösen letelepedett a fotelbe. Az én fotelembe! Kiosztottam volna, de a tervem, egy vendég szakította meg.

-    Szép jó napot! - köszöntem szokásosan lelkesen, az ismerős vásárlónak.

-    Szia! - mosolygott rám.

-    Miben segíthetek? - kérdeztem magamra kötve a virágmintás kötényem.

-   Hát, nem meglepően szeretnék egy csokor vörös rózsát. - mondta.

-    Én ma csak délutános, vagyok, szóval nem volt még ilyen kérés, de valóban nem meglepő. - cifráztam túl a dolgot szokás szerint, aztán lopva Dávidra pillantottam, aki a telefon fölött szélesen mosolygott. - Van pár szál fekete rózsánk, úgy gondolom, ha párat a közepére tűznénk egy vörös-rózsa csokornak, attól mégis szebb lenne. - váltottam át a témát.

-  Rendben az jó lesz. - mosolygott az úr, én pedig ugráltam is elkészíteni a csokrot. Pár perc alatt kész is lettem, mert volt vágva drót, és a virágok is méretre voltak már vágva, meg persze a rutin.

-    Kész is! - szökdécseltem oda. - Megfelel?- kérdeztem.

-    Hát persze, nagyon szép. - bólogatott.

-    Kereppapírt, kis cetlit tegyek rá esetleg?

-    Papír nem kell, mert valószínűleg vázába rakja. Egy cetlit viszont tehetnél rá.

-    Ilyenem van-mutattam fel egy szivecskéset.

-    Ez jó lesz. - mosolygott.

--   Én írjam, meg vagy ön?- kérdeztem, mert kérdésből sosem elég.

-    Írd meg légy szíves, mert az én írásomat megismeri. Azt írd rá, hogy Boldog Valentin napot! By. Anonymus.

-    Jó - kezdtem el írni. - Kész is!- mosolyogtam, és átadtam.

-    Köszönöm. Mennyi lesz?

-    2080 Ft, mert a fekete rózsa ára elég húzós. - mondtam

-    Tessék - adta a pénzt. - Az a gyerek ki ott a fotelben? - kérdezte az úr kíváncsian.

-    Ő? - mutattam rá, a férfi pedig bólintott. -Ő. ő csak egy… ingyenélő. - szaladt ki a számon, mire elnevettük magunkat.

-   Vagy úgy. - mosolygott az ember. - További szép napot!- köszönt el, és kiment.

-    Csókolom! - integettem. Ránéztem Dávidra. Bizonyára hallotta az előbbit, de úgy csinált, mint aki nem tud róla. Nem foglalkoztam, tettem a dolgom. A raktárból, kihoztam még egy tucat rózsát, mert a mai napra, Magdi néni dupla adagot rendelt. A kirakatba ragasztottam még szívecskéket. Kiszolgáltam még két vendéget, aztán leültem a hátsó székbe történelmet tanulni. Egyszer csak az vettem észre, hogy valaki a karfára telepedett. Dávid volt, és még mindig a telefonját nyomkodta. Ránéztem a kijelzőre, és láttam, hogy játszott valamivel. Nem foglalkoztam vele. Úgy csináltam, mintha ott se lenne. Kiszolgáltam „pár” vendéget, úgy kb.10-et mire visszaülhettem tanulni. Ahogy  lapoztam a könyvben, véletlen meglöktem… Tényleg véletlen volt! Ő pedig felugrott megölelt, és ugrándozott, mint egy bolond. Elmondása szerint, azáltal, hogy én meglöktem sikerült teljesítenie valami szintet a játékban.

-    Na, jó, - álltam fel- nem tudom mi bajod.  Te egy teljesen ismeretlen fiú vagy számomra, és egyáltalán nem tudom, mit keresel itt. Eddig nem szóltam a kis "ingyenélőnek", de most már komolyan elegem lett belőled! Kicsit sem érdekel a rohadt játékod. Csak egy valami érdekel, hogy elmenj innen végre. Nem tudom, mért játszod ezt az idegesítő kis dolgot, vagy minek is nevezzem, de arra kérlek, hogy fejezd be. Elég volt! Ha nem tűnt volna fel, ez nem egy könyvtár ahova, ha kedved szottyan, beülsz melegedni. Menj ki az ajtó elé, és nézd, meg mi van kiírva fölé. Ha megnézted egyáltalán nem kell visszajönni elég, ha utoljára szólal meg miattad a csengő. Ha nem vagy vásárló, akkor ellehet húzni pá! - fejeztem be. Látva reakcióját azonban még jobban feldühödtem, ha ezt lehet fokozni. ugyanis csak nevetett.

-    Oké akkor vásárló leszek. - mondta mintha ez természetes lenne.

-   Így már más, - bólintottam – mit adhatok?

-    Egy csókot! - hunyta le a szemét és közelebb hajolt.

-    Takarodj a francba! – vágtam pofon, sajnos nem elég erősen…

-   Szóval te ilyen is tudsz lenni. - mondta szórakozottan. Azt inkább nem írom le mit reagáltam rá magamban.

-   Képzeld, mindenki tud ilyen lenni, csak kell egy "fás szárú növény alja" aki ezt kihozza belőle. - és ezek után úgy intéztem, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Fogtam magam és kimentem a raktár mellett lévő mosdóba. Ez is azt bizonyította, hogy igazán nincs jó kedvem, mert máskor a raktár szó gondolatán széles mosoly ül ki az arcomra, és eszembe jut Eszter, aki raktáros akart lenni, ruhatáros helyett, és hát inkább ne menjünk bele. :) Most azonban nemcsak hogy nem nevettem el magam, még csak nem is mosolyogtam. Párszor jól lemostam az arcom (nagyjából úgy hétszer). Aztán kinyitottam az ablakot, és ittam egy pohár vizet. A hajamat felfogtam egy laza kontyba és a tükör elé léptem. Nagyon ritka az az alkalom, hogy meg vagyok elégedve a külsőmmel, de a tükörképem most az átlagosnál is messzebb állt. Negatív irányban messze. Megigazítottam a kötényem, és a maximalista énemet leküzdve csak megrántottam a vállam. Nem akartam, hogy érdekeljen. Visszamentem az üzletbe, ahol meglepetés tárult elém. Dávid épp egy nőt próbált kiszolgálni.

-    Jó napot! - köszöntem a hölgynek, aki bizonyára már járt a boltban, mert elég ismerős volt az arca.

-    Á, szerbusz Nati! – köszöntött a nő megkönnyebbült arccal, amit nem csodálok. Azonban már tényleg, kezd egy kicsit idegesíteni, hogy nem tudom a vásárlóimat a nevén szólítani, ellenben ők, mindig a nevemen szólítanak. - Ő új fiú? – kérdezte.

-    Mondhatjuk így is… Ma ő fogja kiszolgálni önöket. – mondtam és levágtam magam a fotelbe, amíg bénázott. Néha-néha segítettem mer nem bírtam már a szerencsétlenkedését, és megsajnáltam szegény vendéget. Nagy nehezen kiszolgálta a hölgyet, és leült.

-    Elmondanád mért vagy velem ilyen? – nézett rám, de kerültem a pillantását.

-    Milyen?

-    Mért van az, hogy megláttál és eldöntötted magadban, hogy velem bunkó leszel? Mért nem tudsz adni egy esélyt, hogy valóban megismerj?

-    Mért adnék esélyt, ha nem akarlak megismerni? Esélyt azok adnak, akik várnak, remélnek valamit. Én viszont nem akarok tőled semmit! – mondtam egy „kicsit” hangosan a végén. J Közben pedig megigazítottam a táblát, úgy hogy a nyitva felirat legyen belül.

-    De mért, mondd meg, hogy miért! Nem kértem tőled semmi többet, csak hogy ismerj meg. – koslatott utánam miközben kiürítettem a kasszát.

-    Látom, te még mindig nem értesz. – fordultam felé, hogy a szemébe nézhessek. – Te görcsösen meg akarsz ismerni, és viszont ugyanennyire akarom, hogy te ne ismerj meg engem, valamelyik fél egy idő után enged és én már most kijelentem neked, hogy az nem én leszek!

-    Mért fáj az neked, ha megismerlek? – kérdezte.

-    Az ismerkedésért nem szoktak könyörögni. Van, aki egy pillanat alatt szinte teljesen kiismeri a másikat, van, akinek hosszú évekbe telik, hogy igazán megismerjen egy embert, és valaki sosem ismeri meg teljesen a másikat. Ezt a dolgot nem lehet kérni, mint egy szál tulipánt a szomszéd nénitől, ez csak jön. Ettől a dologtól vagy idegesítő, hogy ezt nem bírod felfogni. Ahelyett, hogy elhívnál, valahova itt könyörögsz, hogy had ismerhess meg, mikor a randi alkalmával lehet, hogy már meg is ismertél volna. Egy kicsit legalábbis biztos.

-    Eljössz velem valahova? –kérdezte rögtön.

-    Nem, és most megkérlek, hogy légy férfi. –mondtam miközben előkerestem a kulcsot.

-    Nem tudom, hogy érted.

-    Gondolkozz el. –mondtam nyugodtan (már). – Ezt fogd meg légyszi. –nyomtam a kezébe a történelemkönyvem, és indultunk az ajtó felé. Amíg bezártam, és kiértünk az utcára csönd volt, aztán újra megszólalt.

-   Hazakísérlek. –mondta mintha csak kértem, vagy kérdeztem volna.

-    Nem kell, köszi.

-     De igen. –vágta rá.

-    Ne erősködj Dávid, mondtam, hogy nem kell! – kezdett ismét kiborulni a bili. J

-    Jó most itt álljunk meg. –fogott le az utca közepén, ahogy anya szokott régebben, amikor valamiért hisztiztem a boltban. – Mondd el kerek perec, hogy mi bajod velem.

-    Nem tehetek róla, hogy olyan személy vagy, akit legszívesebben fejbe vágnék egy (két) Nyomorultak kötettel. Tudod, ez a „kerek perec”.

-   Nemtom mi az a Nyomorultak. –mondta üres tekintettel, egyébként eddigre elengedte a vállam (egy kis segítséggel persze J ).

-    Kicsit vágtad el ezzel magad. –mondtam cinizmussal. –Itt balra!

-    Azér mer, nem olvasok? –kérdezte flegmán.

-   Azér. –mondtam ugyanígy hátha ettől veszi a lapot. –Életedben nem olvastál egyetlen könyvet sem? –kérdeztem úgy, mintha a világ legnagyobb lehetetlensége lenne. (Számomra az is)

-    Hát 3.-asan egy autós képregényt, ha az számít. Mondjuk, csak azért mert elrágtatott minket a tanár a könyvtárba és 1 könyvet legalább ki kellett venni. –mondta az egészet nagy töprengések közepette.

-    Szóval kétszer voltál könyvtárban, és egyszer sem akadtál olvasnivaló könyvre? –lassítottam a lépteimen.

-    Kétszer?

-   Hát, amikor elvitted meg visszavitted. –magyaráztam.

-    Azt vissza is kell vinni? Ezt nekem senki se mondta.

-    Ezt még a hülye is tudja! –vágtam rá - Ja, mégsem. És mi a helyzet a kötelezőkkel?

-    Hát van, amelyiket megnéztem félig filmen. –mondta mintha ezzel most kihúzhatná magát.

-    Ugye most viccelsz? –kérdeztem kerek szemekkel.

-    Nem, de tudok egy csomó jó viccet.

-    Hát te valami elmebetegségben szenvedsz. –nevettem el magam.

-    Orvosok az őseid, hogy így megállapítod? –próbált jópofa lenni, öhömm… próbált.

-    Talált-süllyedt, amúgy ezt bárki megállapítja szerintem. –néztem körül az úton –Ebben az utcában lakok.

-    Jól van. –bólintott.

-    És ebben a háztömbben. –Szegfű utca 5. olvastam le szokásosan magamban a panelházon álló feliratot.

-    Felkísérlek.

-    Hiába ellenkezem? –kérdeztem.

-    Hiába. –bólintott. Remek… Úgy koslatott fel utánam a harmadikra, mint a kóbor kutya, akinek egyszer enni ad az ember, csak nem tudom mikor volt az az egyszer. Felértünk az ajtóm elé, amin a 13-as szám díszített. Azt mondják balszerencsés szám. Valakinek biztos, de nekem nem.

-    Köszönöm, hogy elkísértél, szia, jó éjt. –nyitottam az ajtót.

-   Nincs mit. Hát akkor, szia. –intett és ment lefele a lépcsőn.

-    Szia, szia, szia, szia, és remélem még egy jó darabig, szia, van, pontosabban, viszlát, vagy ég önnel vagy bármi, ami elköszönés. –motyogtam magamban. Alig hogy beértem apró kopogásfélét halottam az ablakomon, mintha valaki dobálná… Valaki!!! Gyűlöllek!

   *Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! Kommentelj egyet! :)